„Társadalmi, kulturális segítség, a hagyományok megértése és újraértelmezése híján az egyén magára hagyatva kerül szembe az elmúlással, a halál gondjával, amely életének különböző szakaszaiban szükségszerűen felmerül benne.” (Kunt E.)
A legtöbb ember nem tanulja meg ezeket a leckéket, amíg az élet a nagy veszteség hullámvasútjára nem sodorja őket. Az emberek többsége sok esetben váratlanul, felkészületlenül kerül szembe a veszteséggel. Magukra hagyatva és egyedül állnak szemben a veszteséggel és a gyásszal.
Félretájékoztatás és zűrzavar van a gyász körül. Ez elsősorban azokból a széles körben elterjedt mítoszokból ered, amelyek szerint a gyásznak könnyűnek kell lennie, a gyásznak rövidnek kell lennie, a gyásznak lezárással kell véget érnie, az embereknek változatlanul kell élniük az életüket, és az elhunyttal való kapcsolat valamilyen módon „kóros”.
Ashley Davis Bush 7 fontos dolgot emel ki, amelyet érdemes átgondolni a veszteséggel és a gyásszal kapcsolatban:
- A gyász normális érzelmi reakció – A gyász természetes érzelmi és fizikai válasz egy szeretett személy halálára. Bár társadalmunk kétségbeesetten szeretné elkerülni a mélységes szomorúság zűrzavarát, nincs kiút, csak a fájdalom megélésén keresztül. Ha hagyja magát szomorúnak lenni, sírni úgy, hogy közvetlenül megéli a fájdalmat, az segítséget jelenthet a gyász megélésében. A fájdalom elkerülése egyszerűen arra kényszeríti, hogy még mélyebbre eltemesse a fájdalmas érzéseket, ahol mindezek befolyásolják az érzelmi és fizikai egészséget.
- A gyász kemény munka – A gyász nem könnyű és nem szép. Könnyeket, álmatlan éjszakákat, fájdalmat, bánatot jelent, amely térdre kényszerítheti a legerősebbeket is. Nehéz lehet koncentrálni, nehéz tisztán gondolkodni, nehéz olvasni, nehéz a mindennapi teendőket is elvégezni. Mindemellett könnyű elfelejteni az apró részleteket, amelyre úgy tűnik, mindenki más emlékezik, csak a gyászoló nem, hiszen neki ezek most nem fontosak.
- A gyász nem ér véget a lezárással – A lezárás egy olyan gondolat, amit szeretünk, mert érzelmi zűrzavarainkat egy masnival szeretnénk felkötni és a szekrény hátsó részébe tenni. De a gyász nem hajlandó ezt a játékot játszani – nem engedi meg. A gyász a megélésre, a megismerésre, valami új kialakítására, nem pedig a lezárásra irányul. A sírhely, a temető felkeresése is elősegíti a fájdalmas érzések, a hiány megélését. Rituálék kialakítása, naplóírás, zarándoklatok, kirándulások különleges helyszínekre – mindezek a dolgok személyesen is jelentőségteljesek, de nem hozzák meg maguktól a lezárást. A lezárás az üzleti ügyletek szempontjából lényeges, de nem az emberi érzelmek szempontjából.
- A gyász egész életen át tart – Bár mindannyian gyors és rövid távú megoldásokat akarunk, a gyász nem alkalmazkodik ehhez az elvárásunkhoz. Sokan szeretnék, ha a gyász néhány héten vagy néhány hónapon belül, de minden bizonnyal egy éven belül véget érne. És mégis, sok gyászoló tudja, hogy a második év valójában nehezebb, mint az első. Miért? Mert a sokk elmúlt, és a fájdalom és a hiány valósága valóban a felszínre kerül. Több gyászoló megérti, hogy a gyász hatása élethosszig tart, mint ahogy a szeretet hatása is élethosszig tartó. Nem számít, hány év telik el, alkalmanként lesznek napok, amikor a gyász meglepő nyersséggel „kitör”. Lesznek napok, akár egy évtizeddel később is, amikor viharfelhőként vonul át a szomorúság. És valószínűleg, minden jövőbeli nap tartalmazni fog valamilyen régi emléket, valamilyen kapcsolatot a szerette hiányával. (Egy dal a rádióban, egy film a TV-ben, egy vers, egy vicc, egy helyszín, egy régen nem látott közös ismerős)
- A gyászolók kapcsolatban maradnak az elhunyttal – míg egyesek furcsának vagy kényelmetlennek találhatják folyton a rég elhunyt szeretett személyről beszélni, vagy zavarba ejtőnek találják az elhunytakról készült fényképeket nézegetni, ezen kapcsolat fenntartása egészséges és normális. A gyászoló így tudja megélni, hogy az elveszített szerette fontos és van kapcsolat és szeretet. A gyászolók egy idősebb generációja azt „tanulta”, hogy szakítsák meg elhunyt szeretteikkel való kapcsolatukat, szinte „száműzzék magukból” az emlékeket is, és tegyenek úgy, mintha soha nem is léteztek volna. Fontos, hogy tiszteljük szeretteink emlékét, megemlékezzünk születésnapjukról és más fontos ünnepnapokról. Fizikai jelenlétük eltűnt erről a földről, de a gyászolóval valamilyen új módon, emlékeken és szereteten alapuló kapcsolatban maradnak.
- A gyászolók örökre megváltoznak – Ha valaki arra számít, hogy végül visszatér majd régi énjéhez, akkor ő sajnos csalódni fog. A gyász, mint minden jelentősebb élettapasztalat, visszavonhatatlanul megváltoztatja az embert. Gondoljon bele egy pillanatra. El tudja azt képzelni, hogy a tanulás, a házasságkötés, a gyermekvállalás, a válás vagy munkahelyváltás után változatlan maradjon valaki? Hasonlóképpen, a gyász az életről, a halálról, a fájdalomról, a szeretetről és a mulandóságról ad nekünk leckét.
- A gyászolók választhatják a transzcendenciát – A transzcendencia egy új perspektíva, egy újszerű látásmód, a fájdalom tágabb kontextusban való helyezése (egy önmagán túlmutató jelentés, amelyet nem lehet elválasztani az érzékek által megismert és közvetített tulajdonságoktól, hanem a kettő együtt alkotja annak a dolognak a lényegét, valóságát. Olyan lehetséges valóságra utal, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait). Ha valaki nagyobb perspektívából látja a gyászt, mindezzel maga a gyász így elviselhetőbbé válik, és ezzel együtt a gyászoló értelmet tud adni neki. Ennek eredményeként a fájdalom, a gyász megélése természetesen továbbra is fennáll, de átalakul.
Talán érdemes elgondolkodni ezeken a fenti mondatokon, hogy mennyire igazak önre, vagy bárki másra, akit ismer. Minél többet beszélünk a halál, az elmúlás és a gyász témájáról, annál többekhez jut el, hogy a gyász egy természetes érzelmi reakció, és mindannyiunkat érint.
„A felhalmozott emberi tudást csak befejezetlenül, lezáratlanul lehet átadni, hogy az rugalmasan továbbalakítható legyen. Az ember halandósága ilyenformán tulajdonképpen a humán civilizáció fejlődésének feltétele.” (Kunt E.)
Felhasznált irodalom:
Kunt E.: A halál tükrében (1981)
Ashley Davis Bush: Transcending Loss. https://www.therapyroute.com/article/grief-intelligence-by-ad-bush
