Mit tanulhatunk a hibáinkból?

„Bárcsak többet tettem volna bele a tanulásba! Mostanra akkor már magasabb pozícióban lennék.”

„Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt és elkerülhetném azokat a hibákat, amiket elkövettem!”

Ez csak néhány példa arra, hogy milyen mondatok hangzanak el, ha többen a múltra gondolnak vissza. És, igen, vannak néhányan, akik tényleg nem abban a pozícióban vannak, ahol szerettek volna lenni. Vannak, akik a negyvenes éveik elején vagy közepén járnak és még nem állapodtak meg, akár munkahelyen, pozícióban vagy saját családalapítás terén.

Robert Kiyosakit idézve: „Ne fecsérelj el egy jó hibát se, tanulj belőle!” Kiyosaki célja ezzel az volt, hogy rámutasson a hibák fontosságára és ösztönözze az embereket arra, hogy ne sajnálják magukat, ha hibáznak, hanem tanuljanak azokból. Hasonlóképpen lehet idézni Albert Einstein gondolatát is: „Aki soha nem hibázott, sosem próbált ki semmi újat.” Azaz, ha nem hibázunk, akkor honnan tudjuk, hogy valamit nem jól csináltunk?

Az a mód, ahogyan a hibáinkra tekintünk, alapjaiban határozza meg, hogy mennyire vagyunk rugalmasak és mennyire gyorsan tudunk felállni és továbblépni. A hiba mindig egy ajtó, ami egy jobb és mélyebb megismerésre nyílik. Az elmélet és a gyakorlat teljesen különböznek egymástól, és a tévedéseinkkel, hibázásainkkal tudjuk meg magunkról, hogy mennyire ismerjük jól magunkat.

Ha elfogadjuk azt, hogy hibáztunk és továbblépünk, akkor bölcsen cselekszünk, szemben azzal, amikor a helyzetet újra és újra elemezni kezdjük. Ismét Albert Einstein juthat eszünkbe, aki azt mondta, hogy „az őrültség nem más, mint ugyanazt csinálni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Az igazság az, hogy ha elég bölcsek vagyunk, akkor nem ismételjük meg ugyanazt a hibát.

„Ha elég hosszú ideig élsz, akkor hibázni fogsz. Ha azonban megérted és tanulsz a hibáidból, akkor értékesebb ember leszel. Az a lényeg, hogy hogyan kezeled a nehézségeket, és nem az, hogy azok hogyan befolyásolnak. Kulcsfontosságú, hogy soha ne add fel, és soha ne hagyd abba!” – mondta Bill Clinton. A fenti mondatból is kitűnik, hogy senki sem immunis a hibákra, azaz mindannyian hibázunk.

A különbség a bölcs és a „hétköznapi” ember között az, hogy az előbbi elfogadja és tanul a hibáiból, míg a másik belesüllyed abba és sajnálkozik, vagy másokat hibáztat. A hibákra érdemes úgy tekintenünk, mint lépcsőfokokra, valamire, ami felnyitja a szemünket és ne akadályokat lássunk a hibáinkban, hanem a sikerhez vezető tanulási lehetőséget.

Mindannyiunkak vannak jó és rossz napjai, amikor hol fenn vagyunk, hol meg lenn. Akkor tesszük a legtöbbet saját magunk fejlődése érdekében, ha a hibáinkat észrevesszük, és elfogadjuk, hogy ez most nem ment jól, sőt…

Nézzük meg, mi volt az, ami a balul sikerült eredményt hozta, mit tettünk, vagy épp nem tettünk, mit tehetünk másként legközelebb? Ki tud nekünk abban segíteni, hogy máskor másként legyen? Korábbi tapasztalatokból mit lehet átvenni, ami segít?

Ha megadjuk a lehetőséget magunknak, hogy megfigyeljük mit, mikor és hogyan hibáztunk, és utána ezt megvizsgáljuk, akkor kaphatunk egy képet arról, hogy ezt lehet másként is csinálni.

Gondolkodjunk azon hogyan, kivel, milyen segítséggel, mennyivel könnyebben tudjuk a jövőben másként csinálni!

„A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.” (Carl Jung)